Horváth Zoltán valóban stramm férfi. Csakhogy nyolc éve amputálták az egyik lábát. A rendőrök akkor állították elő, amikor egy elzárással is büntethető közlekedési szabálysértést követett el. Horváth tudja, hogy hibázott, ezt már a helyszínen is elismerte, végig együttműködő volt. A rendőrök mégis három napig tartották fogva, noha fogyatékkal élőt egyáltalán nem lehetne elzárni szabálysértésért. Horváth beperelte őket. A rendőrség most arra hivatkozik, hogy a végtaghiányos férfi nem is fogyatékos – írja a Helsinkifigyelő.
Horváth Zoltán elvált apuka, korábban újságíróként dolgozott, később vendéglátással, rendezvényszervezéssel kezdett foglalkozni. Ifjúsági válogatott cselgáncsos volt, ma judo mesterként foglalkozik gyerekekkel. Lábprotézissel éli a mindennapjait. Ha nincs vele, akkor csak mankóval tud mozogni.
Az ő esete is jól mutatja, a törvény miért tiltja, hogy fogyatékos embert tartsanak szabálysértési őrizetben. Horváth éppen csak szokni kezdte új lábprotézisét, azért ment volna orvoshoz, mert nem volt jól. Mankó és segítség híján nagyon nehéz volt neki az a három nap.
A szabálysértési törvény fehéren-feketén kimondja, hogy fogyatékos embert szabálysértés elkövetése miatt nem lehet őrizetbe venni. Emögött az a jogalkotói megfontolás áll, hogy a szabálysértés veszélyes ugyan a társadalomra, de azért mégsem olyan súlyos magatartás, mint egy bűncselekmény.
„Az ügyfelem személyi szabadságának és emberi méltóságának megsértése miatt bírósághoz fordultunk, bocsánatkérést és sérelemdíjat kérünk. A perben a rendőrség többek között most azzal védekezik, hogy ügyfelem a szabálysértési törvény értelmében nem tekinthető fogyatékkal élőnek, mert bár végtaghiányos, »azonban állapota a napi életvitelének intézésében, a hatékony és másokkal egyenlő társadalmi részvételben nem korlátozza vagy gátolja«. Ez abszurd” – mondja Horváth Zoltán jogi képviselője, Bieber Ivóna, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje.
Arra kértük a pereskedő férfit, mondja el, mi történt, és mit akar elérni a perrel.
Hogyan kerültél kapcsolatba a rendőrséggel?
Elkövettem egy közlekedési szabálysértést. Hibáztam. Mindent azonnal elismertem, és jeleztem, hogy nem vagyok túl jó egészségi állapotban, ezért is ültem autóba és indultam az orvoshoz. Hiába mondtam, hogy itt vagyok Budapesten, elérnek, jövök bármikor. Nem engedtek haza. Beraktak a Gyorskocsi utcába három napra a gyorsított eljárásig.
Tisztában voltál azzal, hogy ezt nem tehetnék meg veled?
Nem tudtam, de amikor kijöttem, felvilágosítottak. Azt persze gondoltam, hogy nem normális, hogy nekem egy cellában kell ülnöm napokig mankó és segédeszközök nélkül egy szabálysértés miatt. Azt viszont nem tudtam, hogy ez törvénytelen.
A három nap alatt kaptál valamilyen segítséget?
Börtönőrökkel találkoztam. Nem voltak rossz fejek, de semmit nem tudtak kezdeni velem. Adtak enni, adtak fogkefét, kísérgettek bilincsben a levegőre, zuhanyzóba. Nem volt semmi akadálymentes.
Volt egy nagyon rossz élményem, amikor azt gondoltam, hogy akármi is lesz, én ebbe beleállok, amikor a doki megvizsgált a pincében. Mondtam neki, hogy biztos látott már ilyet, protéziscserében vagyok, tiszta seb a lábam, napi egy-két órán át tudok közlekedni, hogy gyógyuljon. Azt válaszolta, ne aggódjak, ez egy kis cella, minden közel van, tudok majd kapaszkodni. Visszakérdeztem, hogy ezt komolyan mondja? Azt mondta, igen, teljesen komolyan. Akkor biztos voltam benne, hogy ezt nem hagyhatom annyiban. Szörnyű volt, hogy fogalmam sem volt, mi fog történni, nem telefonálhattam, nem tudtam a jogaimat.
Mi volt a legutóbbi tárgyaláson az üzeneted a bíró számára?
Az, hogy ez mindenképpen túlkapás volt, és hogy ha azt állítja a rendőrség, hogy én nem vagyok fogyatékkal élő, az teljesen abszurd dolog.
Van más oka is, hogy fontosnak tartod, hogy igazságot szolgáltassanak ebben az ügyben?
Tagja vagyok több önsegítő csoportnak, ahol mentálisan és praktikusan is támogatják egymást azok az emberek, akik úgy ébredtek fel a kórházban, hogy eltört a gerincük vagy amputálták a lábukat. Ezek a csoportok anno nekem is sokat segítettek. Járok vissza a kórházba friss sérültekhez, mert jó példája vagyok annak, hogy aktív életet lehet élni egy végtag elvesztése után is. A dokik örülnek, ha megyek és lelket öntök a sorstársaimba.
Azt gondolom, hogy előfordulhat bárkivel, aki hasonló vagy rosszabb állapotban van, mint én, hogy így intézkedik vele szemben a rendőr. Azt szeretném, hogy ebből tanuljanak, mert információhiány van. Hogy mással ne történhessen meg az, ami velem.
Most emelkedett jogerőre az ítélet, mely kötelezi a rendőrséget, hogy bocsánatot kérjen Horváth Zoltántól, és másfél millió forintos sérelemdíjat fizessen neki a személyi szabadságának és emberi méltóságának megsértése miatt.
Zoltán lábprotézissel éli a mindennapjait. Ha nincs vele, akkor csak mankóval tud mozogni. Ügyfelünk éppen csak szokni kezdte új lábprotézisét, azért ment volna orvoshoz, mert nem volt jól, amikor a rendőrök közlekedési szabálysértés miatt bevitték, és napokra elzárták. Mankó és segítség híján nagyon nehéz volt neki az a három nap, amit a Gyorskocsi utcában töltött bezárva.
A szabálysértési törvény kimondja, hogy fogyatékkal élő embert szabálysértés elkövetése miatt nem lehet őrizetbe venni. Ezért a Magyar Helsinki Bizottság segítségével Zoltán a bírósághoz fordult, és sikerrel járt.
„Ha megharagszol a kritikusra, szinte biztosra veheted, hogy igaza van” – Stephen King.