Betegadatokat 55 alkalommal jogosulatlanul lekérő, jogerősen elítélt doktornőt foglalkoztat a Szegedi Tudományegyetem

A Szegedi Járásbíróság 2022. szeptember 30. napján jogerőre emelkedett büntetővégzésében 2 rendbeli, folytatólagosan elkövetett információs rendszer vagy adat megsértésének vétsége miatt elítélte a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ orvosát. A doktornő annyira aggódott gyermeke iránt, hogy volt férje egészségügyi adatait 31, válásukat követően a férfi élettársának beteg adatait 24 alkalommal kérte le és tekintette meg, tette ezt jogosulatlanul, belépési kereteit túllépve.

A Szegedi Járásbíróság jogerős ítélete

„Nevezett adataiban az általam történt betekintések egyetlen és kizárólagos oka, hogy a betekintések időtartamában mintegy két évig válófélben voltunk, a közös, akkor még csak óvodás korú gyermekünk kapcsolattartásra való átadásakor rendkívül rosszul nézett ki, szürke volt, sokat fogyott, mely számomra komoly aggodalomra adott okot, hogy olyan eltitkolt betegsége van, mely miatt a gyermekünk ellátása esetleg a kapcsolattartások alatt, valamint hosszabb távon veszélyben is lehetett volna…

…A megkapott dokumentációból tisztán látható, hogy a betekintések válásunk kimondásáig történtek (2017. június), azok időtartama 1-3 perc, mely igazolja, hogy az etikátlan, puszta kíváncsiság, hanem a gyermekünk iránti félelem vezérelt…”

– többek közt a fenti indoklását küldte meg a doktornő Prof. Dr. Lengyel Csaba elnök úrnak. A „Hypochondria by Proxy” tüneteit mutató doktornő azt állította a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központnak címzett levelében, hogy válásuk kimondásáig, 2017. júniusáig aggódott a „szürke kórban” szenvedő, „lesoványodott” férje egészségi állapota iránt, ezzel szemben azonban arról elfelejtette tájékoztatni Prof. Dr. Lengyel Csaba elnököt, hogy

rá két évre, 2019-ben nyolc hónapon keresztül, mindösszesen 24 alkalommal kezdett el aggódni volt férje akkori élettársa egészségi állapota iránt is.

A doktornő a Csongrád-Csanád Megyei Dr. Bugyi István Kórház MedSol nevű rendszeréből 2019. február 28.-a és 2019. október 07.-e közt mindösszesen 24 alkalommal kért le jogosulatlanul egészségügyi adatokat egykori férje élettársáról, köztük:

  • részletes beteginformációkat,
  • beteghez tartozó eseteket,
  • beteg teljesítéseit,
  • ambuláns kezelőlapokat,
  • leleteket.

Információnk szerint a Szentesi Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat a Btk. 423. § (1) bekezdésébe ütköző és az (1) bekezdése szerint minősülő technikai intézkedés megsértésével vagy kijátszásával történő jogosulatlan belépéssel vagy a belépési jogosultság kereteinek túllépésével vagy annak megsértésével történő bent maradással elkövetett információs rendszer vagy adat megsértésének vétsége gyanúja miatt.

Prof. Dr. Lengyel Csaba elnök: nem történt adatvédelmi incidens és munkáltatói intézkedés

Szerkesztőségünk több ízben megkereste a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnökét, Prof. Dr. Lengyel Csaba elnök urat. Többek közt arra voltunk kíváncsiak, hogy az Egyetem által lefolytatott, 12-7/24/2020.K.K. számú belső ellenőrzés milyen eredményre vezetett. Elnök úr 2022. október 24. napján kelt tájékoztatása szerint

a 12-7/24/2020.K.K. sz. ügyben az általános adatvédelmi rendelet szerinti adatvédelmi incidens bekövetkezése nem volt megállapítható.

Prof. Dr. Lengyel Csaba a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak a fentiekkel egyező tájékoztatást adta azzal kiegészítve, hogy a vizsgálat lefolytatásakor a doktornő nem állt az Egyetem alkalmazásában, így vele szemben munkáltatói intézkedés nem volt eszközölhető. Ugyanakkor a 12-7/24/2020.K.K. számú ügy folyományaként munkáltatói intézkedéseket hozott az Egyetem, azonban ezekről nem kaptunk tájékoztatást Prof. Dr. Lengyel Csaba úrtól.

Időközben azonban a doktornő úgy lett (ismételten) a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ alkalmazottja, hogy a vezetőségnek tudomása volt a jogosulatlan betekintésekről, s tekintettel arra, hogy a Szegedi Járásbíróság előtt folyamatban volt büntetőper egyik sértettje a Szegedi Tudományegyetem, ismételten megkerestük Prof. Dr. Lengyel Csaba elnök urat. Többek közt arra voltunk kíváncsiak, hogy részesült-e az Egyetemmel egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló (a bűncselekményt elkövető) személy bármilyen munkáltatói elmarasztalásban? Ha igen, miben, ha és amennyiben nem, kértük tájékoztatni az olvasóinkat arról, hogy miért nem jelent problémát a Szegedi Tudományegyetem számára a MedSol nevű informatikai rendszerük bűncselekményt megvalósító, rosszhiszemű, következmények nélküli használata?


Sajnos Prof. Dr. Lengyel Csaba elnök úr nem adott tájékoztatást arról sem, hogy mire számíthatnak a jövőben az egészségügyi adatait féltő állampolgárok – 2022. december 23-án a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ vezetője az alábbiakat válaszolta szerkesztőnknek:

Tisztelt Uram!

Köszönöm a megkeresését.

Tájékoztatom, hogy a 2022. október 07-én 13:14-kor megküldött levelemben foglaltakhoz képest az ügyben bővebb felvilágosítást az Egyetemnek nem áll módjában adni.

Tisztelettel,
Prof. Dr. Lengyel Csaba
elnök

Szegedi Tudományegyetem
Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

Szerkesztőségünk megkeresi a Magyar Orvosi Kamarát is – arra leszünk kíváncsiak, hogy a kamara miképp teljesíti azon küldetését, hogy „felügyeli tagjainak szakmai, erkölcsi és etikai tevékenységét. Megalapozott gyanú esetén vizsgálatot folytat, felelősségre vonást gyakorol vétséget elkövető tagjaival szemben”.

Kérjük, iratkozzon fel a Szegyenpad.com
cikkértesítőjére:

SPAM-et azt nem, viszont a cikkeinket megjelenést követően azonnal küldjük!

Légy első hozzászóló

Válasz írása

Your email address will not be published.


*