Kutyáját bántalmazta: 312 óra közérdekű munka, valamint 150 ezer Ft pénzbüntetésre ítélte a bíróság – az ügyészség súlyosbításért fellebbezett

A bántalmazott kutya - kép: ugyeszseg.hu/szegyenpad.com

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 32 éves férfi ellen, aki bántalmazta a kutyáját, melynek következtében az állat combcsonttörést és más sérüléseket szenvedett. A bíróság a férfit közérdekű munkára és pénzbüntetésre ítélte, az ügyészség azonban súlyosításért fellebbezett – írja az ugyeszseg.hu

A vádirat szerint a férfi 2020. július 16-án, napközben hazaért a VII. kerületi lakóhelyére, amikor észlelte, hogy az 1 éves, kistestű kutyája lerágta a falvédőt, illetve több helyre odavizelt, ezért dühös és agresszív lett. Az indulat hevében a férfi üvöltözött, majd az állatot 15 percen keresztül bántalmazta, ennek során test-szerte, több alkalommal, nyitott tenyérrel megütötte.

A bántalmazás és agresszió miatt a kutya az ágy alá menekült és ott félelmében, valamint a bántalmazás következtében keletkezett fájdalmai miatt hangosan nyüszíteni kezdett. Az állat hangos nyüszítésére az egyik lakó figyelt fel, aki értesítette a rendőrséget.

A bántalmazás következtében a kutya test-szerte véraláfutásos sérüléseket, valamint combcsonttörést szenvedett, mely utóbbi sérülés megfelelő orvosi beavatkozás hiányában maradandó egészségkárosodást okozhatott volna.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a 32 éves férfival szemben állatkínzás vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, és vele szemben elzárás büntetést indítványozott.

A bíróságon megtartott előkészítő ülésen az elkövető beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Erre tekintettel a bíróság a férfit vád szerint bűnösnek mondta ki, és ezért őt 312 óra közérdekű munka büntetésre, valamint 150.000 forint pénzbüntetésre ítélte.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyészség fellebbezést jelentett be a vádlott terhére, súlyosításért, elzárás büntetés kiszabása érdekében.

A törvény szerint az elzárás leghosszabb tartama 90 nap, amit büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani.

Kérjük, iratkozzon fel a Szegyenpad.com
cikkértesítőjére:

SPAM-et azt nem, viszont a cikkeinket megjelenést követően azonnal küldjük!

Légy első hozzászóló

Válasz írása

Your email address will not be published.


*