Hamis okirattal szerezte meg 80 éves férje vagyonának felét, ügyvéd is részt vett a bűncselekményben

A Dabasi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki egy ügyvéd segítségével idős férje nagy értékű ingatlanjának felét szerezte meg hamis okirattal – írja az ugyeszseg.hu

A vádirat szerint a nő úgy ismerkedett meg az akkor már közel nyolcvanéves sértettel, hogy egyik hozzátartozóját ápolta. Az ismeretségükből személyes kapcsolat bontakozott ki, majd 2016 nyarán házasságot is kötöttek.

A következő évben a feleség elhatározta, hogy megszerzi a sértett Alsónémediben található nagy értékű ingatlanjának felét. Ennek érdekében felkeresett egy ügyvédet, akit rábírt arra, hogy férje tudta nélkül neki ebben segítséget nyújtson. Az ügyvéd elkészített és ellenjegyzett egy valótan ajándékozási szerződést, amit a nő benyújtott a dabasi földhivatalban. Annak eredményként a nevére került a sértett közel hetvenötmillió forintot érő ingatlanjának fele.

Az ügyben a Dabasi Járási Ügyészség a nő és az ügyvéd ellen jelentős értékre elkövetett csalás bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat.

Kérjük, iratkozzon fel a Szegyenpad.com
cikkértesítőjére:

SPAM-et azt nem, viszont a cikkeinket megjelenést követően azonnal küldjük!

Légy első hozzászóló

Válasz írása

Your email address will not be published.


*