Hazudtak a hülyegyerekek – nem rabolták el, nem tartották fogva a 15 éves érdi lányt

Elrabolt és megerőszakolt tinédzserről tett bejelentést a rendőrségen a lány 16 éves barátja 2020. június 29-én 16 óra 30 perc körül. A lány állította, hogy aznap 8 óra 30 perc körül az Alsó utcában megállt mellette egy fekete Audi, kipattant belőle két ismeretlen férfi, valamit az arcához szorítottak, berakták a kocsiba, majd egy raktárépületben tért magához. Rövid ideig volt eszméleténél, közben kést szorítottak a torkához, megerőszakolták, majd órákkal később egy érdi utcában kilökték a járműből, ott találkozott össze barátjával, írja a police.hu

Miközben a mentők orvosi vizsgálatra kórházba vitték a lányt, látleletek készültek, mintavétel és testszemle zajlott, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság forrónyomos egysége igyekezett minél több információt beszerezni. A lány által megnevezett utcák, közterületek térfigyelő kameráinak felvételeit több órára visszamenőleg ellenőrizték, tanúkat kutattak, kihallgatták a bejelentő barátot és a lányt is.

Késő estére kiderült, a bejelentésnek nincs valóságtartalma. A két, egymással négy napja járó fiatal bevallotta, közösen találták ki az emberrablós történetet, hogy ne derüljön ki, az egész napot együtt töltötték. Hogy meséjük még hihetőbb legyen a lány megszaggatta ruháját, összekoszolta magát az úton talált porral, még a haját is összekócolta, a testén lévő hámsérüléseket együtt okozták.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tovább vizsgálja a két fiatal vallomásában lévő, az együtt töltött idő körülményeire vonatkozó ellentmondásokat.

Kérjük, iratkozzon fel a Szegyenpad.com
cikkértesítőjére:

SPAM-et azt nem, viszont a cikkeinket megjelenést követően azonnal küldjük!

Légy első hozzászóló

Válasz írása

Your email address will not be published.


*