Bekapcsolt hősugárzó közvetlen közelében magára hagyta egy hónapos alvó babáját

Kép: Bing-képkészítő

A Debreceni Törvényszék 2023. április 28-án előkészítő ülést tartott annak a vádlottnak az ügyében, aki egy bekapcsolt hősugárzó közvetlen közelében magára hagyta egy hónapos alvó babáját – írja a birosag.hu

Az előkészítő ülésen az ügyész ismertette a vádiratot, továbbá beismerő nyilatkozat, valamint a tárgyaláshoz való jogról történő lemondás esetén a vádlottal szemben mértékes indítványt tett a büntetés tartalmára vonatkozóan. A vádlott beismerő nyilatkozatot tett, a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, a tárgyaláshoz való jogáról lemondott. A bíróság végzésében elfogadta a vádlott tárgyalásról lemondó nyilatkozatát.

A törvényszék a nőt bűnösnek mondta ki gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében, ezért őt – a mértékes indítvánnyal egyezően – 2 év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette.

Az ügy lényege szerint egy Hajdú-Bihar vármegyei város egyik házában a vádlott 2022. március 11-én 7 óra körül felkelt, majd megetette az egy hónapos csecsemőjét. Ezt követően az alvó sértettet letetette az ágyra, majd kislány közvetlen közelébe tette a magas hőfokra állított és bekapcsolt hősugárzót. A szobában más fűtési lehetőség nem volt. A nő ezt követően anélkül, hogy a házban lakó egyik férfinak szólt volna, a gyermeket otthagyta és elment egy ismerőséhez, ahonnan haza akarta vinni a másik két gyermekét, akik ott aludtak.

A vádlott a házba 8 óra körül ért vissza, ekkor azt vette észre, hogy a csecsemője nem mutat életjelet. A nő ekkor kiabálni kezdett, majd karjába vette a sértettet és átszaladt vele egy másik épületbe, ahol a nővére lakik és tőle kért segítséget. Ezt követően telefonon értesítették az Országos Mentőszolgálatot, a vádlott testvére a bejelentés során azt mondta, hogy gyermeket megharaphatta egy patkány. A mentők rövid időn belül a helyszínre értek, azonban az egy hónapos csecsemőt már nem tudták újraéleszteni.

A büntetőeljárás adatai szerint a vádlott gondatlan magatartása következtében a sértett az alsó végtagjainál a testfelület mintegy 13 %-ára kiterjedő részben másodfokú, valamint helyenként már harmadfokú égési sérülést szenvedett, és az égési sérülés okozta sokszervi elégtelenség miatt elhalálozott. Az égési sérülés és a sértett halála között ok-okozati összefüggés állapítható meg. Az idejekorán érkező szakszerű orvosi segítséggel a sértett élete nagy valószínűséggel megmenthető lett volna.

Dr. Virágh Pál bíró az ítélet rövid indokolása során elmondta, hogy a bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott büntetlen előéletű, beismerte a bűncselekmény elkövetését és öt kiskorú gyermekről kell gondoskodnia. Súlyosító körülményt a törvényszék nem tárt fel.

A bíróság ítélete jogerős.

Kérjük, iratkozzon fel a Szegyenpad.com
cikkértesítőjére:

SPAM-et azt nem, viszont a cikkeinket megjelenést követően azonnal küldjük!

Légy első hozzászóló

Válasz írása

Your email address will not be published.


*