Koronavírus: Kijárási korlátozás elrendelésére kizárólag a kormány jogosult

Polgár és Sződliget önkormányzatai ellen eljárás indulhat

Kijárási korlátozás elrendelésére kizárólag a kormány jogosult, a veszélyhelyzetben érvényes szabályozás nem nyújt jogi alapot arra, hogy a polgármesterek a településükön a lakosság szabad mozgására vonatkozóan kijárási korlátozást, tilalmat rendeljenek el – erre hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Miniszterelnökség.

A közleményben megerősítik: a magyar kormány mindent megtesz a koronavírus-járvány terjedésének lassítása, a magyar emberek egészségének megvédése érdekében, ehhez – az operatív törzs javaslatai alapján – kellő időben meghozta és ezután is meghozza a szükséges intézkedéseket.

A Miniszterelnökség felhívja a figyelmet arra, hogy a katasztrófavédelmi törvény rendelkezései szerint veszélyhelyzetben, a katasztrófa elhárításához szükséges mértékben és területen a kormány vezethet be rendkívüli intézkedéseket. Leszögezik: a hatályos jogszabályok szerint a kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggésben a lakosság közterületi tartózkodására vonatkozó korlátozás, illetve tilalom elrendelésére is egyértelműen a kormány jogosult.

Mint írják, a jogszabály szerint veszélyhelyzetben a polgármester gyakorolja a települési önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörét, amit egyértelműen meghatároz a helyi önkormányzatokról szóló törvény. Ez azonban nem nyújt jogi alapot arra, hogy a polgármester a települést érintően a lakosság szabad mozgására vonatkozóan kijárási korlátozást, tilalmat rendeljen el – mutatnak rá.

A polgármester veszélyhelyzetben meghozott döntéseinek is minden esetben jogszerűnek kell lennie, az önkormányzati törvényben meghatározott jogokat jóhiszeműen, a kölcsönös együttműködés elvét figyelembe véve, a társadalmi rendeltetésüknek megfelelően kell gyakorolnia – hangsúlyozzák.

A közleményben arra is kitérnek: a kormányhivatalok törvényességi felügyeleti eljárása a veszélyhelyzetben meghozott polgármesteri döntésekre is kiterjed, és amennyiben a kormányhivatal jogsértést tapasztal, törvényességi felügyeleti jogkörében haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket.

Az elmúlt napokban néhány településen – sajtóinformációk szerint a hajdú-bihari Polgáron és a Pest megyei Sződligeten – korlátozták részlegesen a lakosság szabad mozgását. (MTI)

Security Check Required

No Description

Kérjük, iratkozzon fel a Szegyenpad.com
cikkértesítőjére:

SPAM-et azt nem, viszont a cikkeinket megjelenést követően azonnal küldjük!

Légy első hozzászóló

Válasz írása

Your email address will not be published.


*