Csodatermékkel, kamu orvosi vizsgálatokkal csaltak ki pénzt több mint 130, javarészt idős sértettől – a ferencvárosi zsaruk kapcsolták le a csalókat

A vádirat lényege szerint egy 37 és egy 36 éves férfi 2015-ben elhatározták, hogy egy cég keretében, csalárd úton jutnak majd rendszeresen haszonhoz. Azt tervezték, hogy egészségügyi felmérésnek álcázott termékbemutatókon javarészt időskorú sértettek részére, őket megtévesztve silány minőségű termékeket értékesítenek a valós értéket jóval meghaladó áron, írja az ugyeszseg.hu

A csalássorozathoz alkalmazottakat vettek fel. Az alkalmazottak a sértetteket telefonon kutatták fel, és szív- és érrendszeri vizsgálatra hívták meg Budapesten, Szegeden, Miskolcon, Kecskeméten, Pápán. A vizsgálatokat, az illúzió megerősítése érdekében fehér köpenyes dolgozók végezték el, egyes esetekben orvosok is közreműködtek. Amíg a sértettek az – egyébként fiktív és a sértettek megijesztésére és pszichés nyomás alá helyezésére is szolgáló, negatív – ,,eredmény” elkészültét várták, a cégnél bemutatták nekik azokat az akár több százezer forintba is kerülő ,,csodatermékeket”, amelyekről a valós minőségüket felnagyítva, azt állították, hogy az egészségügyi panaszokat meg tudják szüntetni. A sértettektől az alkalmazottak a termékekért (matrac, paplan, lágylézer készülék) 60 ezertől 900 ezer forint közötti összegeket kértek és többnyire kaptak is, miközben különböző akciós ajánlatokra hivatkozva befolyásolták a megjelenteket.

A két férfi az áruk beszállításához használt cégeknél megkért egy 34 éves nőt és egy 31 éves férfit, hogy úgynevezett stróman ügyvezetőként működjenek közre.

A BRFK IX. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói kiterjedt nyomozást folytattak le, amely hozzájárult a sorozat megszakadásához.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a két főszervező, mint felbujtó ellen 134 rendbeli – 9 esetben kísérleti szakban rekedt – csalás és 2 rendbeli közokirathamisítás bűntette, egy értékesítő ellen 53 rendbeli – 1 esetben kísérleti szakban rekedt – csalás bűntette miatt, a két névleges ügyvezető ellen közokirat-hamisítás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. Az ügyészség a két főszervező és az értékesítő letöltendő börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélését, valamint a két névleges ügyvezető pénzbüntetéssel sújtását indítványozza.

Az alkalmazottak és egyes, a cselekményekbe bevont orvosok ellen még folyamatban van nyomozás.

Kérjük, iratkozzon fel a Szegyenpad.com
cikkértesítőjére:

SPAM-et azt nem, viszont a cikkeinket megjelenést követően azonnal küldjük!

Légy első hozzászóló

Válasz írása

Your email address will not be published.


*