Idős házaspárt gyógyszerezték be a vagyonukért, elfogták M. Lászlót

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárást indított egy 85 éves férfi halála miatt. A dunaújvárosi lakost feleségével együtt, magatehetetlen állapotban szállították 2020. február 23-án a kórházba, majd az egészségügyi intézmény értesítése szerint a kezelés ellenére, 2020. március 7-én a kórházban elhunyt. Az eljárás során adat merült fel arra vonatkozóan, hogy a férfi halálának oka mérgezés lehet, írja a police.hu

Időközben, az idős házaspár dédunokája a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon feljelentést tett arról, hogy 2020. február 23-a óta – egy hónap leforgása alatt – a dédnagyszülei bankszámlájáról több millió forint összeget emeltek le ismeretlenek, valamint a kártyával számos alkalommal vásároltak játékboltokban, éttermekben. Az életben maradt idős asszony a rendőröknek elmondta, hogy az otthonukban tartott készpénzből még 2019 októberében több millió forint eltűnt, ezért elhatározta, hogy a fennmaradó összeget bankban helyezi el.

Begyógyszerezték őket – emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a F

Egy 26 éves ócsai nőt őrizetbe vettek, 58 éves dunaújvárosi élettársát elfogatóparanccsal körözik a rendőrök.

Az adatgyűjtések, tanúkihallgatások eredményeként a rendőröknek sikerült összegyűjteni azokat a terhelő információkat és bizonyítékokat, amelyek alapján látókörbe került egy olyan hozzátartozó és annak élettársa, akik a házaspárral szoros kapcsolatban álltak. A gyanú szerint az elkövetők 2020. február 23-át megelőzően több alkalommal nagy mennyiségű gyógyszert adtak a két idős embernek azért, hogy az a halálukat okozza.  

A 26 éves K. Andreát a Fejér megyei nyomozók 2020. július 22-én elfogták, és – őrizetbe vétele mellett – előre kitervelten, aljas indokból vagy célból, több ember sérelmére, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. Társa, az 58 éves M. László, mióta tudomást szerzett a rendőri intézkedésről, szökésben van. Ellene 2020. július 23-án a nyomozók elfogatóparancsot bocsátottak ki.

Légy első hozzászóló

Válasz írása

Your email address will not be published.


*