Kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt ítélte felfüggesztett börtönbüntetésre a bíróság a többgyermekes anyát

A Nyíregyházi Törvényszék a 2022. december 15-én megtartott előkészítő ülésen 6 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt B.Zs. vádlottat 1 év – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte, valamint 3 év időtartamra eltiltotta a 18 éven aluli személyek nevelésével, gondozásával kapcsolatos foglalkozás gyakorlásától, írja a birosag.hu

Az ítéleti tényállás szerint több alkalommal, órák hosszára felügyelet nélkül hagyta hat kiskorú gyermekét – akik közül a legnagyobb 8, a legkisebb 1 éves volt – a 2020-2021-es évben a beregi településen lakó B.Zs. vádlott, mely magatartásával a nevelésükből eredő kötelezettségét súlyosan megszegte, veszélyeztette egészséges érzelmi és erkölcsi fejlődésüket is. 

Egy ilyen esetben, 2021. július 7-én a felügyelet nélkül maradt 6 éves gyermek a szekrényről levette az édesapja által használt gyógyszert, s ebből olyan mennyiséget vett be, hogy gyógyszermérgezést szenvedett, melyből az orvosi ellátásnak köszönhetően 8 napon belül felépült.

Az ítéletet az ügyész, vádlott és védője tudomásul vette, így az a mai napon jogerőre emelkedett.   

Kérjük, iratkozzon fel a Szegyenpad.com
cikkértesítőjére:

SPAM-et azt nem, viszont a cikkeinket megjelenést követően azonnal küldjük!