Nem ismerte be bűnösségét a katolikus egyházi vezetők zaklatásával vádolt férfi

Illusztráció

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit két rendbeli zaklatás vétségével vádol az ügyészség, írja a birosag.hu

A vád szerint a férfi több esetben felkereste a katolikus egyház egyik plébánosát arra kérve őt, hogy álljon ki mellette a gyermekkorában – egy azóta már laicizált pap által – a sérelmére elkövetett szexuális zaklatás miatt, valamint segítse őt abban, hogy Erdő Péter bíboros bocsánatot kérjen tőle. 2019 májusában és júniusában a terhelt több alkalommal megjelent a plébános által tartott misén, két esetben vallási vezetőket bíráló szórólapokat helyezett el egy bazilika épületében, valamint a 2019 márciusa és júniusa közötti időszakban napi rendszerességgel kísérelte meg telefonon is elérni a plébánost és az érseki általános helynököt hivatali telefonján. Miután a fenti megkeresései sikertelenek voltak, a püspököt segítő papot mobiltelefonján is felhívta, részére – egy hónap alatt – 23 darab sms-t, valamint 2 darab elektronikus levelet is küldött. Ezekben azzal fenyegette meg a címzettet, hogy ha nem kérnek tőle bocsánatot, akkor meg fogja zavarni a szertartásokat. 

Az előkészítő ülésen a vádlott nem ismerte el a bűnösségét és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról sem. Ezt követően a vád és a védelem képviselői előadták bizonyítási indítványaikat, majd a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet. 

Az első tárgyalás 2021. április 22-én 8 óra 30 perckor lesz, ekkor a vádlott és a tanúk meghallgatása várható.

Kérjük, iratkozzon fel a Szegyenpad.com
cikkértesítőjére:

SPAM-et azt nem, viszont a cikkeinket megjelenést követően azonnal küldjük!

Légy első hozzászóló

Válasz írása

Your email address will not be published.


*