Nyári kapcsolattartás végeztével bántalmazták a gyermek apját, az autóját is összerugdosták

A Fonyódi Járási Ügyészség garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a 27 éves férfival és 45 éves anyjával szemben, akik egy gyermekláthatással kapcsolatos eldurvult veszekedés során bántalmazták a gyermek apját, akinek a gépkocsiját is megrongálták, írja az ugyeszseg.hu

A férfi vádlott élettársával és anyjával tartózkodott az otthonukban, amikor élettársa volt férje a két hetes nyári kapcsolattartásról visszahozta a közös gyermekeiket. A két kisfiú nem akart visszamenni édesanyjukhoz, sírni kezdtek, és nem akartak kiszállni az autóból, ezért a volt házasok között szóváltás alakult ki.

A nyílt utcán folytatott veszekedésbe egy idő után a vádlottak is bekapcsolódtak, amely egyre indulatosabb lett, és előbb az asszony, majd a fia ütötte meg a gyermekek apját. A sértett a bántalmazástól a földre esett, ahol a férfi többször is megrúgta őt.

A sértett a bántalmazás elől igyekezett kitérni, beült a gépkocsijába és el akart hajtani a helyszínről, azonban a férfi vádlott két alkalommal is belerúgott az autó hátsó ajtajába, ezért abban közel 50.000 forint kár keletkezett. A sértettnek a bántalmazástól nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülései keletkeztek.

Az ügyészség a Fonyódi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a férfival szemben közérdekű munka büntetés kiszabására, míg anyjával szemben próbára bocsátás alkalmazására tett indítványt.

Kérjük, iratkozzon fel a Szegyenpad.com
cikkértesítőjére:

SPAM-et azt nem, viszont a cikkeinket megjelenést követően azonnal küldjük!

Légy első hozzászóló

Válasz írása

Your email address will not be published.


*