A Debreceni Járásbíróság 2021. január 21-én, előkészítő ülésen hirdetett határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki több ezerszer hívta fel a sértettet és annak hozzátartozóit féltékenységből és haragból. A 23 éves férfi elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, a tárgyaláshoz való jogáról lemondott, amit a bíróság elfogadott, írja a birosag.hu
A 23 éves vádlott és a sértett 2017-ben ismerkedtek meg, majd közöttük baráti viszony alakult ki. Később a vádlott jelezte a férfinak, hogy ő többet érez, mint barátság, ezért a sértett 2018 áprilisában a vádlottal minden kapcsolatot megszakított. A férfi ezt követően több általa használt telefonról próbálta felhívni a sértettet, majd miután nem járt eredménnyel, annak hozzátartozóit hívogatta. Ezután a vádlott féltékenyeségből és haragból a sértettek magánéletébe, mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozott, őket rendszeresen és tartósan telefonon háborgatta.
A bíróság a büntetlen előéletű vádlottat 5 rendbeli zaklatás vétségében mondta ki bűnösnek, ezért vele szemben 168.000 forint pénzbüntetést és 150 óra közérdekű munka büntetést szabott ki.
A férfi az öt sértettet 2018 áprilisa és júliusa között összesen 3850 alkalommal zaklatta telefonon. Ezen túlmenően a vádlott többször átirányította a sértettek telefonszámára érkező hívásokat a saját hívószámára. A hívásátirányításokat a vádlott telefonos ügyfélszolgálaton keresztül, a szolgáltatónál felmerült „adminisztrációs hiba” miatt tudta eredményesen kezdeményezni.
A bíróság ítélete jogerőre emelkedett, mivel azt mind az ügyész, mind a vádlott tudomásul vette.
„Ha megharagszol a kritikusra, szinte biztosra veheted, hogy igaza van” – Stephen King.