Szemetes zacskóval megfojtotta, majd sósavval öntötte le a nő az élettársát

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt vádat emelt egy nő ellen, aki 2019. júliusában szemeteszacskóval megfojtotta, majd savval leöntötte az élettársát azért, hogy ne kelljen kiköltöznie a sértett által bérelt házból – írja az ugyeszseg.hu

A vádirat szerint a vádlott és a sértett az interneten ismerkedtek meg, 2019. április elején egy Baja közeli településen lévő házba költöztek, amit a sértett bérelt. Májusban a vádlott is bejelentkezhetett az ingatlanba. A nőnek nem volt munkája, a sértett közmunkásként dolgozott, és alkalmi munkákat is vállalt, így a férfi keresetéből éltek. A nő a házimunkákat sem végezte el, azt akarta, hogy a férfi további alkalmi munkákat vállaljon.

Emiatt sokat veszekedtek, majd egy idő után a férfi többször felszólította a nőt, hogy költözzön el. A vádlott azonban nem volt hajlandó költözni, hanem többször a férfit próbálta kiköltöztetni.

2019. július 7-én, este, a vádlott és a sértett ismét összevitatkoztak, a sértett adott egy pofont az ágyban ülő vádlottnak, mire a nő a járóbotját megragadva a sértett nyakára ütött. A férfi idegességében kiment a lakásból, majd a fájó torkára bevett egyet a vádlott gyógyszerei közül. Ezután kiment a lakásból, és a nyugtatótól a teraszon eszméletlen állapotban hasra vágódott.

A vádlott kiment a lakásból, majd amikor meglátta az eszméletlen sértettet, visszament a lakásba, de nem hívott segítséget. Kis idő múlva a nő visszament a teraszra, és a még mindig eszméletlen férfi fejére egy nejlon szemetes zacskót húzott, azt a nyakán szorosan megkötötte. Ezután a sértett lábára egy kötelet kötött, majd az ingatlan veteményesénél lévő gödörbe húzta a sértett testét, sósavval és hipóval öntötte le, és betemette.

Amikor két nap múlva a munkatársak és az ismerősök érdeklődni kezdtek a sértett után, a vádlott azt állította, hogy a férfi külföldre ment dolgozni. Ennek igazolására a nő a sértett telefonjáról sms-eket küldött a saját telefonjára, illetve az érdeklődőknek is. Néhány nap múlva a vádlott a sértett testét az udvar végében lévő szemetesgödörhöz húzta, itt is leöntötte még sósavval és hipóval, majd elhantolta. A sértett tetemét a rendőrök 2020. július 24-én találták meg, majd a nőt őrizetbe vették.

A bevett gyógyszer miatt védekezésre képtelen állapotba került férfi halálát fulladás okozta, amit a vádlott idézett elő a férfi halálát kívánva. A vádlott az ölést aljas indokból követte el, azért, hogy a sértett által bérelt és fizetett házból ne kelljen kiköltöznie.

A letartóztatásban lévő, büntetlen előéletű nőt a főügyészség aljas indokból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja és végrehajtandó fegyház, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Kérjük, iratkozzon fel a Szegyenpad.com
cikkértesítőjére:

SPAM-et azt nem, viszont a cikkeinket megjelenést követően azonnal küldjük!

Légy első hozzászóló

Válasz írása

Your email address will not be published.


*