Füssy Angéla felháborodott a békéscsabai vívóedző jogerős ítéletén, csakhogy a történet jogilag jóval kellemetlenebb annál, mint amit a posztja sugall. A Gyulai Törvényszék nem enyhébb bűncselekményre minősítette át a történteket – éppen ellenkezőleg. Ami viszont valóban elveszhetett az átminősítéssel, az a gyermekvédelmi „zéró tolerancia” legsúlyosabb jogkövetkezményeinek egy része. És itt kezdődik az igazi botrány: nem egy bíró kerülte meg a törvényt, hanem maga a törvény hagyott olyan rést, amelyen egy kiskorút hatalmi helyzetéből kihasználó elkövető is átférhet. Tizenkét évnyi szigorítás után talán nem a bíróságot kellene számon kérni – hanem azt a kormányt, aki ezt a jogszabályt megalkotta.
Amiről Füssy Angéla posztja szól – és amiről valójában szólnia kellene
Van egy műfaj, amely az elmúlt években a magyar gyermekvédelmi közbeszéd meghatározó formájává vált: az igazságérzetből írt, jogi szakszavakkal megtűzdelt, de nem jogi célú szöveg. Füssy Angéla posztja a békéscsabai vívóedző jogerős elítéléséről ennek a műfajnak jó példája. Erős, helyenként megrendítő, és a benne foglalt tényállítások túlnyomó része pontos. A jogi váza viszont több ponton félrecsúszik – és éppen azokon a pontokon, ahol a szerző saját ügyének a legtöbbet árt.
Érdemes tehát nem azzal foglalkozni, hogy a poszt indulatos-e vagy sem. Hanem azzal, hogy elég pontos-e ahhoz, hogy elérje, amit akar.
A minősítés nem enyhítés volt
A poszt középponti sérelme: az első fokú bíróság szexuális visszaélésnek minősítette a cselekményt, a Gyulai Törvényszék pedig ezt kiskorú veszélyeztetésére „változtatta”. A szövegből egyértelműen az olvasható ki, hogy ez visszalépés, a cselekmény súlyának relativizálása.
Csakhogy a büntetési tételek ezt nem támasztják alá. A Btk. 198. § (4) bekezdése – a 14–18 év közötti személlyel hatalmi vagy befolyási viszonnyal visszaélve végzett szexuális cselekmény – három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett. A kiskorú veszélyeztetése (Btk. 208. §) egy évtől öt évig. A másodfok tehát a súlyosabban büntetendő tényállás felé mozdult el.
A bírói gyakorlat régi tétele, hogy ahol a két bűncselekmény jogi tárgya átfedi egymást, nem valóságos halmazatról van szó: a súlyosabb tétellel fenyegetett tényállás elnyeli a másikat. Egy edző, aki a rábízott tanítványával létesít szexuális kapcsolatot, egyidejűleg nevelésre-felügyeletre köteles személy és befolyási helyzetben lévő elkövető. A Gyulai Törvényszék álláspontja dogmatikailag védhető – sőt, konvencionális.
A poszt tehát olyasmi ellen tiltakozik, ami nem történt meg. Ez baj, mert közben van valami, ami viszont megtörtént, és amiről nem esik szó.
Ami valóban elveszett
A 2021-es és 2024-es „zéró tolerancia” csomagok nem elsősorban a büntetési tételeket emelték. Külön, rendkívül súlyos jogkövetkezményeket kapcsoltak a Btk. XIX. fejezetébe tartozó, kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekményekhez: az elévülés teljes kizárását, a feltételes szabadság kizárását, a mentesítés kizárását, a köztársasági elnöki kegyelem kizárását, és a Btk. 52. § (3) szerinti kötelező, végleges hatályú foglalkozástól eltiltást.
A kiskorú veszélyeztetése a XX. fejezetben van.
Vagyis a minősítés megváltozásával nem a büntetési tétel csökkent, hanem az ügy kicsúszott abból a kategóriából, amelyhez a jogalkotó a szigort hozzákötötte. Az eltiltás kiskorú veszélyeztetése esetén is kötelező, de a tartama bírói mérlegelés kérdése, nem automatikusan végleges – az ügy gyakorlatilag legfontosabb nyitott kérdése éppen az, hogy a Gyulai Törvényszék fenntartotta-e a végleges hatályt. Erről a posztban egy szó sem esik.
Ez lett volna az igazi vádirat. Nem a bíróság, hanem a jogalkotó ellen: aki a gyermekvédelmi szigort egy bűncselekmény-fejezethez kötötte, nem pedig ahhoz, hogy egy gyereket ért-e sérelem.
És van egy második, még kellemetlenebb tény. A felfüggesztés lehetőségét a jogalkotó soha nem zárta ki – sem a XIX. fejezetnél, sem máshol. A Btk. 86. §-ának kizáró okai között a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények nem szerepelnek. Ha a Törvényszék meghagyta volna a szexuális visszaélés minősítést, a felfüggesztés akkor is jogszerű lett volna. A „zéró tolerancia” retorikája és a szankciórendszer között itt tátong egy rés – és ezt a rést nem a bíró ásta.
Az erőszak hiánya: amit el kell ismerni, és amit nem szabad
Ebben az ügyben nem merült fel szexuális erőszak. Nem volt kényszerítés, nem volt fenyegetés, a vádhatóság ilyet soha nem állított. Ez tény, és nem lehet elhallgatni: a büntetéskiszabásnál is számít, és részben magyarázza, miért került egyáltalán szóba a felfüggesztés.
Innentől azonban óvatosan kell fogalmazni, mert itt van a magyar közbeszéd egyik legmakacsabb tévedése.
Magyarországon a beleegyezési korhatár 14 év. Ez azt jelenti, hogy egy 14 éves és egy felnőtt szexuális kapcsolata önmagában nem bűncselekmény. Ujvári Bianka sértett ügyében a büntetőjogi felelősség kizárólag egyetlen körülményen nyugszik: a hatalmi és befolyási helyzeten. A jogalkotó – a Lanzarote Egyezmény és a 2011/93/EU irányelv logikáját követve – kimondta, hogy ilyen viszonyban a fiatal „igenje” nem szabad akaratból fakadó igen, hanem a függőségi-hatalmi helyzet szüleménye. Nem azért büntetendő a cselekmény, mert valaki nem egyezett bele, hanem azért, mert a beleegyezés ebben a felállásban jogilag nem érvényes.
Az ügyben megállapított tényállás ezt aprólékosan alátámasztja: az edző tudta, hogy tanítványa szeretethiányos, érzelmileg labilis, önkárosító gondolatokkal küzd, hogy nincs mögötte stabil családi háttér – és ezeket a körülményeket kihasználva férkőzött a bizalmába. Ez nem egy kapcsolat előtörténete. Ez a bűncselekmény elkövetési magatartása.
Ezért a „beleegyezéses viszony” fordulat itt nem semleges leírás, hanem állásfoglalás – méghozzá a védelem állásfoglalása. Aki így fogalmaz, nem tényt közöl, hanem átveszi annak a keretezését, akit elítéltek. A pontos megfogalmazás: erőszakmentes, de nem szabad akaraton alapuló kapcsolat. A kettő különbsége az egész tényállás.
Ugyanezért ejti tévedésbe olvasóit Füssy Angéla akkor is, amikor a gyermekp0rn0gráf-felvételek megszerzésének 1-5 éves tételét kéri számon összehasonlításként. Az összevetés retorikailag ütős, jogilag viszont visszafelé sül el: a kiskorú veszélyeztetése ugyanazzal a büntetési tétellel fenyegetett. Nem a törvény tesz különbséget, hanem a büntetéskiszabási gyakorlat.
A politikai kérdés, amit Füssy feltesz – és amire ő maga a válasz
A szöveg legélesebb mondata nem jogi: „ha nincs az ügyben politikus, ha nincs belőle országos politikai botrány, akkor egy ilyen történet miért nem képes ugyanúgy megrázni az országot?”
A kérdés jogos, de a válasz kényelmetlen, és részben a poszt születési körülményeiben rejlik. Ezt az ügyet egy politikailag markánsan elhelyezkedő újságíró, Füssy Angéla robbantotta ki. A 2024-es törvénymódosítás a kegyelmi botrány nyomán született. A Szőlő utcai ügy a mai napig lázban tartja az országot, a Zsolti bácsi-ügyben Füssy Angéla nyakig benne van. A magyar gyermekvédelmi közbeszéd az elmúlt években pontosan annyira volt hangos, amennyire politikailag hasznosítható volt – és ez alól a mostani ügy sem teljesen kivétel.
Ez nem a szerző képmutatása. Ez a rendszer működése, amelyben minden ilyen ügynek választania kell: vagy megtalálja a politikai gazdáját és láthatóvá válik, vagy nem találja meg, és eltűnik. Füssy Angéla a poszt végén valójában erről ír – csak nem veszi észre, hogy a diagnózisa a saját szövegének a létfeltételeire is vonatkozik.
Olcsó felháborodás
A jogerős ítélet ellen felülvizsgálatnak lehet helye, ha törvénysértő minősítés merül fel – de a terhelt terhére erre szűk, hat hónapos határidő áll rendelkezésre, és csak az ügyészség élhet vele. A sértettnek a büntetőjog itt lényegében kifogyott a kezéből – ami marad, az polgári per és az áldozatsegítés.
És marad a jogalkotó. Ha valakinek ma dolga van ezzel az üggyel, az nem a Gyulai Törvényszék. Két konkrét mondat kellene: az egyik kiterjeszti a XIX. fejezethez tapadó jogkövetkezményeket a kiskorú sérelmére, hatalmi vagy befolyási viszonyban elkövetett bűncselekményekre – függetlenül attól, hogy melyik fejezetben szerepelnek. A másik kizárja vagy szűkíti a felfüggesztés lehetőségét ebben a körben.
Ehhez képest a felháborodás olcsó. És a pontatlan felháborodás annál is olcsóbb mert azt a benyomást kelti, hogy a probléma a bíró rossz döntése volt. Nem az volt. A probléma az, hogy a törvény ezt a döntést lehetővé teszi – és ezt tizenkét éve, hat szigorító törvénycsomag után is lehetővé teszi.
Lihegnek a Füssysták – bíró tüzesvassal kínzása és a szokásos ped0filozás
Füssy posztja alatt menetrendszerűen előkerültek a testi kínzást követelők és a bírókat ped0filozók. Az egyik Füssysta szerint „ez a bíró is megérdemelné a tüzesvasat a hátsójába”:
Sallai András szerint „sok bíró ped0fil…”, Kovács Gergő rákontrázik: „és hitvány”.
Nézzük meg, hogyan épül fel a Füssy-féle gyűlöletkeltés.
Először: Füssy Angéla megnevezi az elítéltet. A szövegben az elkövető mellett végig ott áll egy másik felelős: a bíróság. „Bagatell ítélet.” „Abszurd módon megszüntetett büntetőeljárások.” „Sérül az igazságszolgáltatásba vetett hitünk.” Aki ezt elolvassa, azt tanulja meg, hogy egy talárba öltözött ember tette tönkre a sértettet másodszor is. A tüzesvas e mondatnak a folytatása.
Másodszor: a szöveg nem hagy helyet a harmadik álláspontnak. „Hol van a kiáltás?” „Miért nem kiabálunk ilyenkor is?” Ez a szerkezet két lehetőséget kínál: vagy felháborodsz, vagy cinkos vagy. Nincs benne hely annak a mondatnak, hogy az ítélet jogilag védhető, a törvény viszont rossz – pedig ebben az ügyben pontosan ez az igazság. Aki így ír, nem tájékoztat, hanem oldalválasztásra szólít fel és uszít.
Harmadszor: a rejtett indíték sugalmazása. „Ha nincs az ügyben politikus…” Az olvasó, akinek azt mondják, hogy a rendszer szelektíven működik, nem azt a következtetést vonja le, hogy a szabályozás inkoherens, hanem azt, hogy a rendszer romlott. Onnan a „sok bíró ped0fil” nem ugrás, hanem egyetlen lépés az önkény és az önbíráskodás útjára.
Negyedszer: a tárgyi tévedés nem semleges. Mivel a szöveg a másodfokú bírói minősítést állítja be sérelemként, az olvasó haragját pontosan arra a fórumra irányítja, amely valójában a súlyosabb tényállás felé mozdult el. Ez nem árnyalati kérdés. Ez rossz címre kézbesített indulat, ócska hangulatkeltés. Füssy Angéla populista elemeket is használ azáltal, hogy a „nép nevében” kérdőjelezi meg a független igazságszolgáltatás döntését, teszi ezt anélkül, hogy az ítélet részletes jogi indoklását (enyhítő körülmények, bizonyítási nehézségek stb.) mérlegelné. Füssy Angéla nem újságírói, hanem propagandisztikus módszertannal dolgozik. Munkássága a klasszikus médiaetikai alapelvek – úgymint a tárgyilagosság, a kiegyensúlyozottság és a pártatlanság – tudatos és látványos elvetésére épül. Tevékenysége nem a megalapozott olvasói döntéshozatalt segíti, hanem egy zárt, ideológiailag vezérelt véleménybuborék fenntartását és radikalizálását szolgálja.
És itt jön a lényeg, ami túlmutat az ízlésen.
A rossz címre küldött felháborodás nem fél, hanem nulla eredmény. Az Országgyűlés – az egyetlen szerv, amely a XIX. és XX. fejezet közötti szakadékot betömhetné, és amely a felfüggesztést kizárhatná ebben a körben – ebből a hullámból pontosan nulla nyomást kap. Füssysták tucatjai köpködik a bírót – azt aki a törvényt alkalmazta, miközben azokról megfeledkeznek, akik a törvényt alkották. Ráadásul a bíróságok az ilyen köpetekre nem szigorodnak, hanem bezárkóznak – és jól teszik. Az a büntetéskiszabás, amelyet a Facebook epéje alakít, nem igazságosabb lenne, hanem másfajta igazságtalanság. Aki ma tüzesvasat kíván egy bíró hátsójába, holnap egy másik ügyben ugyanezzel az érveléssel fog ártatlan embert lincselni, nemi szervét levágni, élve elásni és felakasztani – ahogyan fejezte ki volt halált okozó szándékát több mint tíz, internetes agresszióval begyanúsított Füssysta.
A második ár még súlyosabb: a hitelrontás. Abban a pillanatban, ahogy egy cikk alatt megjelenik a „sok bíró pedofil”, az egész szöveg – beleértve mindazt, ami benne igaz, fontos és nehezen kiharcolt – átminősül. Nem érvvé lesz, hanem hangulattá. A következő minisztériumi egyeztetésen pontosan erre fognak mutogatni: látja, ezekkel nem lehet komolyan beszélni. A sértett ügye nem attól gyengült, hogy kevesen olvasták, hanem attól, ahogyan olvasták.
A harmadik ár személyes. Az ítéletet meghozó bíró azonosítható ember. Nem közhatalmi absztrakció, hanem valaki, aki holnap is bemegy dolgozni. Aki nagy eléréssel ír, nem felel minden mondatért, ami alá kerül – de felel azért, hogy milyen irányba nyitja meg az indulatot. Ez nem jogi felelősség, hanem szakmai és erkölcsi.
S a végén ott a legkínosabb irónia. A poszt tézise az, hogy a gyermekvédelem ott kezdődik, ahol a politika véget ér – nem szabad megvárni, amíg egy ügynek politikai gazdája akad. Csakhogy amit a Füssy Angéla újságíróként művel, az formailag pontosan a politikai mobilizáció: azonosított ellenség, morális kizárólagosság, látens felszólítás a hőbörgésre, a lincselésre és a ped0filozásra – nem először. Nem véletlenül tárgyalja Füssy Angéla, valamint újabban Ujvári Bianka és 9 társa rágalmazási büntetőperét (mindannyian Füssy gyűlöletkeltő, kamu ped0fil cikke miatt lettek vádlottak) a Békéscsabai helyett a Gyulai Járásbíróság: Füssy Angélát és társát elítélő békéscsabai bírónőt, Máténé dr. Rapport Gyöngyit a Füssysták újfent leped0filozták, kenőpénz elfogadásával vádolták – ez a Füssyzmus, Magyarország rákfenéje…
„Ha megharagszol a kritikusra, szinte biztosra veheted, hogy igaza van” – Stephen King.
Válasz írása