Gyermekeket ütlegelő, rugdosó gyermekfelügyelőt ítélt el a Szekszárdi Járásbíróság

A Szekszárdi Járásbíróság a 2022. november 22-én tartott előkészítő ülésen ítéletet hozott a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indult büntetőügyben – írja a birosag.hu

Az ítéletben megállapított tényállás szerint a vádlott gyermekfelügyelőként dolgozott egy Tolna megyei gyermekotthonban, amely gyermekvédelmi szakellátást biztosít pszichoaktív szereket fogyasztó, esetenként súlyos magatartászavarral küzdő és jellemzően sajátos nevelési igényű, 12-18 éves korú fiúk számára. A vádlott a felügyelete alatt álló kiskorúakkal szemben 2018. és 2019. év között rendszeresen tanúsított megalázó, illetve különféle bántalmazó, erőszakos magatartást. A terhelt a vádbeli időszakban több kiskorúval szemben alkalmazta az úgynevezett „beavatási szertartásként” ismert bántalmazási formát, melynek során ökölbe szorított kezével a sértetteket mellkason ütötte, majd nagyobb erővel a vádlijukba is belerúgott. Több alkalommal előfordult olyan eset is, hogy a vádlott a sértetteket ököllel állon ütötte, míg a bántalmazás egy további formája abban nyilvánult meg, hogy feszített tenyerének élével a sértettek nyakára ütött. Egyes esetekben a bántalmazásoknak több kiskorú is szemtanúja volt. 
A vádlott az előkészítő ülésen beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság a vádlottat 10 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt – halmazati büntetésül – 1 év 6 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette. 

A járásbíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, az időmúlást, figyelemmel arra, hogy a cselekmények elkövetése óta több mint két év telt el, valamint, hogy a vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését és az előkészítő ülésen megbánó magatartást tanúsított. Emellett figyelembe vette a bíróság azt is, hogy a terhelt két kiskorú gyermekről gondoskodik és rendezett körülmények között él. A járásbíróság ugyanakkor a vádlott terhére értékelte, hogy cselekményét rendszeresen ismétlődően követte el. 

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség, a vádlott és a védő a jogorvoslati nyilatkozatok megtételére három munkanapot tartottak fenn. 

Kérjük, iratkozzon fel a Szegyenpad.com
cikkértesítőjére:

SPAM-et azt nem, viszont a cikkeinket megjelenést követően azonnal küldjük!

Légy első hozzászóló

Válasz írása

Your email address will not be published.


*