A közokirat-hamisításért is jogerősen elítélt Dr. Mile Gabriella gyermek-háziorvost ezúttal hamis tanúzás miatt állították bíróság elé

Fotó: Polcz Péter

Hamis tanúzással vádolták meg a házi gyermekorvost, aki állította, hogy beadta a K-vitamint egy házaspár gyermekének. A vád szerint ilyet soha nem tett, hazudott a rendőrségnek és a bíróságnak is erről. L. Endre mindössze hathetes volt, amikor meghalt – írja az index.hu.

Országos botrány alakult ki, amikor L. Csaba és felesége mindössze hathetes kisfia, Endre a bírósági ítélet szerint K-vitamin hiánya miatt agyvérzést kapott, amibe belehalt. Most a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája előtt jelent meg az a gyermekorvos, aki a tanúmeghallgatása során többször is állította, hogy beadta a szert a csecsemőnek.

A vádirat szerint a házi gyermekorvosként dolgozó terhelt egy gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt indult eljárásban, a büntetőügy lényeges körülményeire nézve mind nyomozati, mind bírói szakban – a hamis tanúzás törvényi következményeire történő figyelmeztetések ellenére – valótlan tanúvallomásokat tett.

Bíróság előtt a háziorvos, aki azt hazudta, hogy beadta a csecsemőnek a szükséges K-vitamint

Bíróság előtt a háziorvos, aki azt hazudta, hogy beadta a csecsemőnek a szükséges K-vitamint – Az alig hathetes gyermek agyvérzésben halt meg.

Kérjük, iratkozzon fel a Szegyenpad.com
cikkértesítőjére:

SPAM-et azt nem, viszont a cikkeinket megjelenést követően azonnal küldjük!

Légy első hozzászóló

Válasz írása

Your email address will not be published.


*