Dr. Mile Gabriella gondozószülői tiltásnak eleget téve megtagadta a szülői felügyeleti joggal rendelkező édesapának a gyermekei orvosi irataiba történő betekintést, a rendelőjében azt is bevallotta, hogy a Rákosmente Gyámhivatalával szembe menve, az anyuka tiltásának eleget téve a hatóság számára sem adta át az iratokat.
„Beszéltem a gyámügyessel, … hát úgy volt, hogy megírtam az összefoglalót, mert az anyuka nem járult hozzá ahhoz, hogy a gyámügy megkapja a kartont…”
A fenti indoklás nem a kocsmában, hanem Budapest XVII. kerületében, a ferihegyi úti gyermekorvosi rendelőben hangzott el 2018. január 12. napján azon közfeladatot ellátó doktornő szájából, akinek néhány évvel korábban a rendelőjét – az éhenhalt agárdi kisfiú, Benjámin ügyében – megszállta az ÁNTSZ, majd a rendőrség az orvosi iratok-kartonok tárgyában házkutatást folytatott Dr. Mile XVII. kerületi otthonában.
Több évnyi vízgereblyézést követően Rákosmente Gyámhivatala 2017. őszén másodízben hívott össze védelembe vételi esetkonferenciát két XVII. kerületi kisfiú ügyében. A védelembe vétel tárgya az volt, hogy az édesapa állítása szerint a gyermekek nem kapják meg a szükséges szakellátást, nem kapnak beutalókat – az édesanya, illetve a gyermekek háziorvosa, Dr. Mile Gabriella bagatelizálja a gyermekek állapotát, illetve az orvosi iratokba évek óta nem kap betekintést.
Dr. Mile Gabriella már az első védelembe vételi esetkonferencián élesen bírálta a klinikai gyermek-szakpszichológusokat, tette ezt ilyen irányú végzettség, kompetencia hiányában.
Időközben újabb védelembe vételi eljárás indult, Rákosmente Gyermekjóléti Központja több mint egy éven keresztül próbálta nyilatkoztatni Dr. Milét – sikertelenül.
2017. novemberében Rákosmente Gyermekjóléti Központja ezúttal már támogatta, javasolta a védelembe vételt. Rákosmente Gyámhivatalában megtartott tárgyalásra idézésre megjelent Dr. Mile is. A gyámhivatali tárgyaláson Dr. Mile fölényesen, pökhendi módon viselkedett, hirtelen dolga akadt, nem várta meg a jegyzőkönyv elkészültét – másnap a jegyzőkönyv aláírása céljából ismét meg kellett jelenjen az összes meghívott.
[Az emberöléssel vádolt oltáskritikus házaspár ügyében 2019. január 4. napján a vádlott egész tárgyalási napra hívta meg a tanút, a szívélyes kérést a doktornő elfogadta, avagy ezúttal nem várják a betegei – annál inkább szembesítésre várja Dr. Holdampf Gusztáv Gábor büntetőbíró.]
A doktornő a védelembe vételi tárgyalásra üres kézzel, felkészületlenül érkezett, a gyermekek orvosi kartonjait nem hozta magával.
„Az, hogy a jelenlegi gyermekek esetében hová írtam beutalót, és mely irányba tereltem az anyát és a gyermekeit jelenleg az orvosi iratokba való betekintést nélkül pontosan megmondani nem tudom, annál inkább is mivel közel 1000 gyermeket látok el, így fejből nem tudok pontos információkat nyújtani”
– adta elő a Gyámhivatalban Dr. Mile.
Tekintettel arra, hogy a doktornő a jegyzőkönyv szerint folyamatosan az orvosi kartonokra hivatkozott a feltett kérésekre válaszul, az édesapa bizonyítási indítvánnyal élt az orvosi kartonok hatóság útján történő bekérése vonatkozásában, illetve egyúttal jelezte, hogy élni kíván az iratbetekintési jogával. A XVII. kerületi Gyámhivatal ügyintézője a 2017. november 13. napján megtartott védelembe vételi tárgyaláson egyebekben előadta, hogy a Gyámhivatal támogatja az édesapa orvosi kartonokkal kapcsolatos indítványát.
Az ügy „furcsa” fordulatot vett: a nem sokkal később megszületett védelembe vételi határozatban a Budapest Főváros XVII. kerületi Gyámhivatala közölte, hogy mellőzték az orvosi kartonok-iratok bekérését, mivel az iratok hiányában is megállapítható a gyermekek veszélyeztetettsége.
„…a doktornő válaszaiban csak részlegesen tudott felvilágosítást adni az apa számára, mivel a gyermekek kórtörténetét tartalmazó iratok a tárgyalás során nem álltak rendelkezésére…”
– olvasható a BP-17/004/400-21/2017. sz. gyámhivatali végzés indoklásában.
„A gyámhatóság az apa által előterjesztett két bizonyítási indítvány szükségességét az iratok áttanulmányozását követően megvizsgálta, és megállapította, hogy a két indítványban kért iratok beszerzésétől eltekint, a kiskorú gyermekek veszélyeztetettsége ezek megléte nélkül is megállapítható…”
A fent idézett gyámhivatali végzés kézbesítésekor – és azt követően, 2018. tavaszáig – a szülők közösen gyakorolták a felügyeleti jogokat, avagy e tárgyban jogerős bírósági döntés még nem született. Ennek tudatában az édesapa a Rákosmenti Gyermekjóléti Központ családgondozója, Olti Zita javaslatára 2018. január 12-én tanúval – előzetes bejelentkezés nélkül – megjelent Dr. Mile rendelőjében azon célból, hogy betekintést kérjen az orvosi kartonokba.
Dr. Mile Gabriella előadta, hogy nem áll módjában a gyermekek orvosi kartonjaiba, irataiba betekintést nyújtani, mivel „anyuka nem járult hozzá”, majd közölte, hogy az orvosi kartonok a „gépben vannak”. Dr. Mile otthonosan mozog a kerületében – olybá tűnik, simán elintéz bármilyen orvosi irattal kapcsolatos balhét, erről ő maga számolt be az édesapának, a jelen lévő tanúnak, és egy kondenzátoros mikrofonnak: „Beszéltem a gyámügyessel, … hát úgy volt, hogy megírtam az összefoglalót, mert az anyuka nem járult hozzá ahhoz, hogy a gyámügy megkapja a kartont…”
Dr. Mile cselekménye feltűnően hasonlít a Btk. 306. §-ban írtakra, a közfeladati helyzettel visszaélésre, és a Btk. 277.
§-ában nevesített visszaélés okirattal bűncselekményre:
Az a közfeladatot ellátó személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen
a) közfeladattal kapcsolatos kötelességét megszegi,
b) közfeladattal kapcsolatos jogkörét túllépi, vagy
c) közfeladati helyzetével egyébként visszaél,
bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Aki egy vagy több olyan közokiratot, amely nem vagy nem kizárólag a sajátja,
- mástól, annak beleegyezése nélkül, jogtalanul megszerez,
- jogtalanul megsemmisít, megrongál, vagy
- mástól jogtalanul elvesz, vagy a jogosult elől jogtalanul eltitkol,
a visszaélés okirattal bűncselekményét követi el.
Az édesapa végül panasszal fordult az ÁNTSZ-hez, illetve az Egyenlő Bánásmód Hatóságot is megkereste. Az ÁNTSZ azok után, hogy korábban valószínűleg nem kávézni szállt ki Dr. Mile rendelőjébe, nem talált kivetnivalót a doktornő orvosi kartonok iránti régi-új vonzalmában, s az sem probléma az ÁNTSZ szerint, ha a közfeladatot ellátó személy beint a hatóságnak, hűen követve, végrehajtva ügyfele, a szülő tiltó utasítását. Az Egyenlő Bánásmód hatóság szerint nem sérült az egyenlő bánásmód, nem történt semmilyen hátrányos megkülönböztetés. Rákosmente Gyámhivatala védelembe vételi végzése meghozatalát követően kérte kizárását – a kérelemnek helyt adott a Fővárosi Kormányhivatal.
Az édesapa hiába tiltotta meg a jogerősen felfüggesztett börtönre ítélt doktornőnek címzett levelében a gyermekek ellátását, kérve a háziorvost, hogy gondoskodjon a praxisa átadásáról, semmilyen választ nem kapott…
Folytatjuk…
„Ha megharagszol a kritikusra, szinte biztosra veheted, hogy igaza van” – Stephen King.