Patak mentén szülte meg gyermekét, majd magára hagyta – verdikt: 5 év próbaidőre felfüggesztett börtön

A Budapest Környéki Törvényszék, mint elsőfokú bíróság 2020. október 27-én előkészítő ülésén hozott ítéletet, annak a nőnek a büntetőügyében, akit az ügyészség tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolt. A bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettének kísérletében, ezért őt 2 év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette, valamint 2019-ben született gyermeke vonatkozásában megszüntette a vádlott szülői felügyeleti jogát, írja a birosag.hu

A vádlott sem jelenleg, sem a terhére rótt cselekmény idején nem szenvedett olyan kóros elmeállapotban, mely korlátozta vagy kizárta volna cselekménye következményeinek felismerésében vagy felismerésének megfelelő viselkedésében.

Bár a nő egy hétgyermekes családban született, testvéreihez hasonlóan állami gondozásban, nevelőszülőknél nőtt fel. Szüleihez 2015-ben költözött vissza és velük hármasban élt.

2018 őszén a vádlott teherbe esett, állapotát azonban idegenek előtt titkolni próbálta, egészségügyi ellátást nem vett igénybe és gyermeke felnevelésére semmilyen módon nem készült. Terhessége 32-33. hetében sétálni ment, amikor megindult nála a szülés, így a gyermekének egy patak közelében, egy bokor takarásában adott életet. Ezt követően a kisbabát egy ingatlan nehezen belátható részén hagyta, majd hazament megfürdött és elment kutyát sétáltatni. Később az őt kereső rendőrök hívására tért haza.

A gyermek koraszülöttként, méhen belüli sorvadással született. Egy járókelő és az ingatlan tulajdonosa bukkantak rá, akik értesítették a mentőket. Mivel az újszülött testhőmérséklete jelentősen lecsökkent, ezért, ha nem találnak rá 1-2 órán belül életét vesztette volna.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért nyújtott be fellebbezést, így az nem jogerős.

Kérjük, iratkozzon fel a Szegyenpad.com
cikkértesítőjére:

SPAM-et azt nem, viszont a cikkeinket megjelenést követően azonnal küldjük!

Légy első hozzászóló

Válasz írása

Your email address will not be published.


*