Olaszország: lemondhatnak a 80 év feletti súlyos koronavírus betegekről

Kép: corriere.it / szegyenpad.com

Drámai a helyzet az új koronavírus miatt az észak-olaszországi Piemont régióban, ahol terv készül arra, hogy a 80 év feletti vagy más okok miatt súlyos betegséggel küzdők esetében megtagadhatják az intenzív osztályon való kezelést, ha nem lesz elég kapacitás – többek között ez áll abban a dokumentumban, amelyet Torinó válságkezelő csoportja állított össze, és a brit The Telegraph birtokába jutott. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy halálra ítélik ezeket a betegeket – írja a Magyar Hang.

A tervezet összecseng azzal, amiről Christian Salaroli bergamói aneszteziológus számolt be közel egy hete a Corriere.it-nek. Mint elmondta, a bergamói kórházban a kórházi erőforrások és az intenzíves ágyak száma véges, ezért életkor és az egészségi állapot alapján döntik el, mely kritikus állapotban lévő beteget tudják intubálással lélegeztetni, a többiekről lényegében lemondanak. Olyan ez, mint a háborúban.

Budapesti koronavírus-térkép: Az egyes esetek fehér, a haláleset pedig narancs színnel vannak feltüntetve - forrás: https://atlo.team/koronamonitor, 2020. március 16., 15:12.

A brit lap úgy tudja, a tervezet szerint akkor kerülhetne valaki a koronavírus okozta tüdőgyulladás miatt intenzív osztályra, ha 80 év alatti, vagy a társbetegségeket összegző pontozórendszer (Charlson Comorbidity Index) alapján kevesebb mint öt pontja van. Az orvosoknak azt a lehetőséget is mérlegelniük kell, hogy mennyi esélye van a páciensnek felépülnie egy újjáélesztésből. Ilyen döntésekre természetesen csak akkor kényszerülnek az orvosok, ha már nincs elég kapacitás a súlyos betegek kezelésére, de amilyen mértékben terjed a járvány Olaszországban, ez a pillanat valószínűleg eljön.

Luigi Icardi, Piemont egészségügyi tanácsadója azt nyilatkozta: „soha nem akartam ilyen pillanatot megélni”. A dokumentumban foglaltak azonban túlterheltség esetén kötelezővé válhatnak, és a fenti túlélési kritériumok alapján kell dönteni, hogy ki kaphat intenzív kezelést, és ki nem. A lap szerint a dokumentum már csak a technikai-tudományos bizottság jóváhagyására vár, mielőtt kiküldik az olasz kórházaknak, amely egész Olaszországban érvényes lehet az ottani kormányzati források szerint.

Országos koronavírus-térkép: A körök nagysága a regisztrált esetszám nagyságát mutatja - forrás: https://atlo.team/koronamonitor, 2020. március 16., 15:12.

Olaszországban 5090 intenzív ágy van, ami jelenleg több, mint ahány páciensnek szüksége van rá. A hatóságok azon dolgoznak, hogy magánklinikákon és szanatóriumokban is új helyeket alakítsanak ki. Silvio Brusaferro, az Egészségügyi Főintézet (ISS) vezetője néhány napja elmondta, hogy az olasz elhunytak átlagéletkora 80,3 év, és a legtöbb halálos áldozat több patológiás betegséggel is küzdött. A legutóbbi statisztikák szerint a diagnosztizált fertőzöttek száma majdnem elérte a 25 ezret, a halálos áldozatoké pedig az 1809-et. Március 15-én vasárnap rekordszámú, 3590 új fertőzöttet regisztráltak, tehát a járvány egyáltalán nem csillapodott. Szakértők korábban abban reménykedtek, hogy a kínai Hupej tartományban észlelt adatok alapján készített modellnek megfelelően a múlt hét végére csökkenni kezdenek az új esetszámok, de ez nem történt meg.

Kérjük, iratkozzon fel a Szegyenpad.com
cikkértesítőjére:

SPAM-et azt nem, viszont a cikkeinket megjelenést követően azonnal küldjük!

Légy első hozzászóló

Válasz írása

Your email address will not be published.


*